
Zohar Palti, az izraeli titkosszolgálat volt vezetője sokkolónak nevezte, hogy mindössze 36-48 óra alatt sikerült teljesen uralni az iráni légteret.
Ez megdöbbentő. Azt hittük, sokkal nehezebb lesz, és nem akarok dicsekedni, de sokkal gyorsabban ment, mint vártuk
- fogalmazott a szakember.
Az izraeli hadsereg június 13-án indította el a "Rising Lion" (Felkelő Oroszlán) hadműveletet, melynek során légicsapásokat mért Iránra, többek között annak legfontosabb nukleáris létesítményeire. Izrael szerint Irán közel állt egy atombomba megépítéséhez, amit Teherán mindig is tagadott.
A támadások óta a két ország napi rendszerességgel mér rakétacsapásokat egymásra. Az izraeli hadsereg közlése szerint legutóbb az iráni fővárost támadták, míg Irán Izrael elleni támadásai "jelentősen csökkentek".
Palti szerint Izrael akár két napon belül, de legfeljebb egy héten belül tűzszünetet hirdethet.
"Természetesen szükségünk lesz a nemzetközi közösségre, és amikor ezt mondom, alapvetően az amerikaiakra gondolok, valamint kétségtelenül az európaiak támogatására is" - tette hozzá.
A volt hírszerzési igazgató szerint Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah válaszút előtt áll:
- vagy a rezsim fennmaradását választja,
- vagy lemond a katonai célú atombomba építésének szándékáról.
"Szerintem ez könnyű döntés" - vélekedett Palti.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Aggasztó jelentés: drámai helyzetben az európai hadiipar, gyorsan kell cselekedni
Oroszország fenyegetése egyre súlyosabb.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.