Megszólalt Szijjártó Péter a vitatott brüsszeli döntésről
Globál

Megszólalt Szijjártó Péter a vitatott brüsszeli döntésről

Portfolio
Az Európai Bizottság bemutatta az orosz energiahordozók kivezetéséről szóló rendeletjavaslatát, amely szigorú határidőket szab, ugyanakkor Magyarország számára átmeneti mentességet biztosít. Szijjártó Péter a javaslat közzétételét követően nem sokkal Facebook-videóban reagált a döntésre.

A külgazdasági és külügyminiszter által közzétett videóban elhangzik, hogy az uniós rendelettervezet Magyarországra irányuló legnagyobb szállítási útvonalakat is érinti.

Ez a javaslat azt is jelentené, hogy rövid időn belül 26 milliárd köbméternyi Magyarországra vezető földgázszállítási kapacitást iktatnak ki.

Ez a becslés a Török Áramlat vezetékre és az Oroszországból induló ukrajnai útvonalakra vonatkozik. A miniszter azt is elmondta, hogy a bizottsági dokumentum kifejezetten megemlíti a magyar-szerb határkeresztezési pontot mint olyan csomópontot, amely a jövőben a tilalom hatálya alá kerülhet. Magyarország kőolajellátásáról is beszélt:

A Barátság kőolajvezeték két ága közül pedig csak az egyik maradhatna hosszabb távon aktív

- majd úgy folytatta, hogy "kinyírják tehát az egyik kőolajszállítási útvonalunkat, és kinyírják a két legnagyobb földgázszállítási útvonalat.”

A miniszter arra is kitért, hogy a tervezet nem tartalmaz korlátozásokat a nukleáris fűtőanyagokra:

Számos közös fejlesztés zajlik a nyugat-európai és orosz nukleáris vállalatok között, így tehát a nukleáris fűtőanyag beszerzés egyelőre nincsen veszélyben.

Szijjártó azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a javaslat erősen beleavatkozik az uniós tagállamok energiapolitikai döntési jogába:

Az Európai Unió működéséről szóló alapszerződés rögzíti, hogy az energiapolitikában teljes hatáskörrel rendelkeznek a tagországok, senki nem szólhat bele, hogy milyen energiahordozót veszünk, mennyit, kitől, mikor.

A rendelettervezet jelenleg még egyeztetési fázisban van, a következő hónapokban várható részletes vita a tagállamok között a konkrét határidőkről, mentességekről és végrehajtási szabályokról.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Ez is érdekelhet